Figyelem! Fontos felhívás!

2021. novemberi könyvajánló

Egressy Zoltán: Piszke ​papa meséi

Egressy Zoltán gyerekkönyve az állatmesék hagyományait – Ezópust, La Fontaine-t – követi bölcsen. Tíz állat, tíz kedves, okosan tanító, elgondolkodtató történet és megannyi meséléssel töltött közös perc. (F.)

 

 

 

 

 

 

 

Berg Judit: Nehéz ​feladatok (Vilkó és Lile 3.)

A Lengemesékhez kapcsolódó új, óvodásoknak szóló sorozat harmadik kötetéből a gyerekek sokat tanulhatnak a barátságról, a szófogadásról és az egymás iránti felelősségről. A két történetből kiderül, hogy Füttyös Vilkó már kiskorában is szívesen elvállalt bármilyen nehéz feladatot, Lile pedig mindent elkövetett, hogy megmentse a réti héjától a Locsogó-tó élőlényeit. És végre megismerhetjük Vilkó apukáját, Füttyös Tóbiást, aki az eltűnése előtt nagyon sokat játszott a lengegyerekekkel. (F.)

 

Miklya Luzsányi Mónika: Rozmaring ​és Tarack viselkedni tanul

Az ​Ovis Okosító sorozat célja, hogy didaktikus eszközök nélkül, mesén keresztül, példák és megélt érzések segítségével nevelje a legkisebbeket, a szülők pedig ötletet kaphassanak egy-egy rázós helyzet kezeléséhez.

A mesék főszereplője egy vaddisznócsalád. A kissé öntörvényű Horka papa és a kifinomult Luána mama a legnagyobb szeretettel és odafigyeléssel neveli két vadmalackáját, Rozmaringot és Tarackot. Az ikerpár azonban, mint minden igazi óvodás, imád játszani és rosszalkodni….

A kötetek hétköznapi eseményeket dolgoznak fel, mint a testvérek közötti civakodás, a köszönés, a köszönöm és kérem típusú „varázsigék” használata, a jólnevelt viselkedés, vagy étkezés kérdése, a közlekedési szabályok, és a rokoni kapcsolatok hálója. A szórakozáson túl kiváló beszélgetésindítók lehetnek.

Az Ovis Okosító sorozat első részében a legalapvetőbb illemszabályokkal ismerkedhetünk meg: így például a köszönések fajtáival, a kérem és a köszönöm szavak varázserejével, illetve azt is megtanulhatjuk, hogyan is viselkedik egy jól nevelt vadmalac az asztalnál. (F.)

 

Veszpi Gyula: Főkalóz ​kapitány

Főkalóz kapitány csak egy kicsit félelmetes ‒ inkább végtelenül vicces figura.

És a hajójával esett kalandok is tele vannak meglepetésekkel: sárkányok, jedi lovagok, tündérek, egy beszélő focilabda és egy zoknibolond polip népesítik be a kötet kilenc meséjét.

Mindenkinek, aki szeret nevetni! (F.)

 

 

Holly Smale: A ​nagy finálé (Geek girl 6.)

„Harriet Mannersnek hívnak, geek vagyok, és mindörökké az is leszek…”

Harriet Manners minden létező tényt ismer.

A modellkedés önmagában nem egyenes út a népszerűséghez.

Az sem, ha az ember végtelen mennyiségű listát ír.

Azok, akik szeretnek, nem várják el, hogy megváltozz.

Ha hihetünk a statisztikáknak, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy nem botlasz bele az ausztrál volt barátodba Ausztráliában, mint annak, hogy mégiscsak összefutsz vele.

Harriet elmegy a messzi déli féltekére, és maga mögött hagyja a listákat, és végre Nat kerül a rivaldafénybe. Most, hogy otthon van egy már-majdnem-de-még-nem-teljesen-barátja, Jasper, Harrietet felkészületlenül éri, amikor váratlanul találkozik szupermodell volt barátjával, Nickkel.

Itt az ideje, hogy Harriet a jövőre koncentráljon. Hogy végre rájöjjön, mi is a szíve vágya. És hogy megtanulja, hogy kell elengedni valakit…

 

Megérkezett a számos elismerést nyert Geek Girl-sorozat befejező kötete. (F.)

 

Róbert Katalin: Halld ​a szív szavát

ÉR ​HAZUDNI A SZERELEMÉRT?

 

A VarázsÉlmény különleges valóságshow, ahol tizenhat‒húsz éves fiatalok mérik össze az ügyességüket.

Szereted a szabadulószobákat?

Szereted az olyan versenyeket, ahol bárki kiemelkedhet?

Akkor ezt neked is látnod kell!

 

Dini önálló, vérbeli vagány. Eddig nem érdekelte a VarázsÉlmény álomnyereménye, nem hitt benne, hogy egy magafajta, nincstelen kölyöknek esélye lehetne rá.

Ám megtetszik neki a stábból egy lány… És, hogy a közelébe kerüljön, másnak adja ki magát.

Jázmin szinte egy kis hercegnő. Az élete gyerekkora óta percre pontosan be van osztva: forgatások, tévéműsorok, szereplések. Ami valaha élmény volt, mára nyűg lett. Jázmin most már csak azt szeretné, ha végre egyszer azt tehetné, ami neki fontos. Csakhogy sem az apja, sem a menedzsere nem foglalkozik azzal, hogy ő mire vágyik. Álruhában kiszökik, és elindul élete kalandja…

Jázmint és Dinit egy világ választja el egymástól, a tévében most mégis összetalálkoznak. De vajon mit szól a gonosz Sáfár, ha Jázmin Dini hatására elkezd kiállni magáért? És hogyan fogadja Dzsi, Dini mentora azt, ami a fiú és a lány között történik? Lehet igazi az a szerelem, ami hazugságokra épül? És mi történik, ha kiderül, hogy Dini egy csaló?

 

Siker, szerelem, őszinteség – te melyik kettőt választanád? Aladdin és Jázmin örök szerelme ezúttal egy televíziós show-műsorban éled újjá. Az ismert történet alakjai benépesítik Budapest utcáit. Tarts te is velük!

Engedd, hogy elvarázsoljon! (F.)

 

Lindsay Galvin: Darwin ​sárkányai

1835

A hajósinas Syms Covington élete legnagyobb kalandja felé tart a Beagle fedélzetén a világhírű tudós, Charles Darwin segédjeként. Az úti cél: a Galápagos szigetek.

Egy vihar után hajótöröttént egy lakatlan szigeten köt ki, és olyan felfedezést tesz, ami megváltoztathatja a világot…

Most már nemcsak a saját életéért kell küzdenie, hanem egy eddig felfedezetlen faj sorsa is az ő kezében van. (F.)

 

 

 

 

Kemény Kristóf: Elvadulás (#suliLOVE 2.)

Meddig tart és mit bír ki az első nagy szerelem?

Márk és Lilu végre egymásra találtak, dúl a szerelem köztük, csakhogy a ballagás utáni nyár mindent felborít: hiába tervezgették, hogy a szünidőt együtt töltik, végül a világ ellentétes pontjain vakációznak.

Márk a kanadai rokonokkal Balira utazik, ahol az idősebb unokatestvérek oldalán belekóstol a vad és átgondolatlan tinédzserlétbe, és olyan kalandokba keveredik, amiket eddig csak filmekben látott. Durva bulikba csöppen bele, bevállalós csajok környékezik meg, és egy halálos kórral is szembekerül.

Nem elég, hogy Lilunak friss szerelmétől külön kell töltenie a nyarat, szülei válnak, őt pedig Amerikába küldik. A lányt nagyon megviseli a család szétesése, most lenne igazán szüksége barátja támogatására – ő azonban távol van, és mintha nem is érdekelné annyira a bánata…

Tomboló érzelmek, bizonytalan jövő, egymás agyának húzása, összeveszések és kibékülések végeláthatatlan köre:

Ez a #suliLOVE! (F.)

 

Vadállatok ​atlasza

Hol élnek a Földön sárkányok?

Melyik a világ legnagyobb pókja?

Hol található a legnagyobb korallzátony?

 

Fedezd fel, mennyi csodálatos állat lakja a Föld nevű rendkívüli bolygót!

E különleges kötetben csoda szép, színes állatföldrajzi térképeket találsz, több mint 400 lenyűgöző állatfaj fotóját, és számtalan meghökkentő tényt a világ élőlényeiről.

A gazdagon illusztrált atlasz kontinensek szerint mutatja be az állatokat, emellett látványos, előugró térkép ábrázolja a világ különböző élőhelyeit. (F.)

 

Nicola Morgan. Vizsgadrukk

Ez a könyv segít, hogy jól teljesíts az iskolai megmérettetéseken!

Nicola Morgan a fiatalokat érő stressz, a fiatalkori jóllét és teljesítőképesség szakértője ebben a könyvben hatékony tanulási technikákat mutat be, életmód-tanácsokat és egészségmegőrző tippeket ad, amelyek segítségével csökkentheted a stresszt, javíthatod az alvásminőséget, megtanulod szabályozni a képernyő előtt töltött időt és képes leszel megbirkózni a diszlexia, autizmus, ADHD és diszkalkulia okozta nehézségekkel.

 

IDEJE HÁT LEGYŐZNI A VIZSGADRUKKOT ÉS MEGUGRANI A LÉCET! (F.)

 

 

Mesés ​szakácskönyv

Ki mondta, hogy játszani csak a gyerekszobában lehet? Miért kéne megszakítani a mókát addig, míg az ebéd elkészül?

Családi szakácskönyvünkkel a főzés a legapróbbaknak is igazi kaland lehet. A kötetben szereplő mesék hőseinek kedvenc fogásait mesterszakácsaink részletekre kiterjedő igényességgel készítették el, és ajánlják minden jelenlegi és leendő konyhatündér figyelmébe. Míg az ételek elkészülnek, bőven jut idő egy kis közös játékra, nevetésre, így a gyerekek játszva lehetnek aktív részesei a konyhai folyamatoknak. (F.)

 

María Isabel Sánchez Vegara: David ​Attenborough

 

Ismerd meg kiemelkedő emberek – tudósok, művészek, újítók – életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték.

 

David kisfiúként szenvedélyesen gyűjtötte a fosszíliákat és a növényeket. A természet iránti érdeklődése a tudományok, emberszeretete a televíziózás felé terelte. Elkötelezett kutatóként mindenkivel megismertette az élővilág csodáit, és megváltoztatta gondolkodásunkat a bolygónkról. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható David életéről. (F.)