Figyelem! Fontos felhívás!

2023. januári Könyvajánló

Gryllus Vilmos: Dalok négy évszakra

„Ebben a könyvben az első olyan dalaim szerepelnek, amelyeket kimondottan azért írtam, hogy a gyerekek ne csak hallgassák, hanem énekeljék is őket. A négy évszakot felölelő kötetben a versek hangulatán kívül pedagógiai szempontokat és a korosztály képességeit is figyelembe vettem. És nagy örömömre a családok még mindig fújják, hogy „Lassan jár a csigabiga…”, vagy hogy „Csepp, csepp, csepereg…”. Remélem, ti is élvezettel hallgatjátok és hamarosan a szüleitekkel együtt éneklitek majd ezeket a dalokat!” Gryllus Vilmos

 

A kötet, amelyhez Szert-Szabó Dorottya készített játékos, vidám illusztrációkat, a hozzácsomagolt CD-nek köszönhetően most először forgatható és hallgatható egyszerre. A Magyar népdalok, a Kirándulós dalok és a Biciklizős dalok után ezzel a kiadvánnyal válik teljessé Gryllus Vilmos Dalok-sorozata.(F.)

Bálint Ágnes · Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda

Ismeritek Kukorit, a naplopó kakast? És az ő párját, a szorgalmas Kotkodát, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna? Kettőjük szórakoztató kalandjairól mesél ez a képes mesekönyv, amely a sikeres rajzfilmsorozat legvidámabb epizódjai alapján készült. A történetekben feltűnik Kukori szélhámos barátja, Kopasznyakú kakas is, aki méltó társa Kukorinak a munkakerülésben.

De hiába a két jómadár minden ravaszsága – a derék Hápogi szomszéd vagy a pimasz Szöcske segítségével Kotkoda szinte mindig megleckézteti a széltoló kakasokat.(F.)

 

Berg Judit: Vilkó útra kel

A Lengemesék négy évszakával körbeért az év, lezárult a Nádtenger történetének egy időszaka. Tél végére a főszereplő, Füttyös Vilkó korábban zöld haja bebarnult, így végre ő is igazi őrző lehet. Vajon mi lesz az első nagy feladata?

Berg Judit új sorozatban meséli el a bátor lengefiú kalandjait, amelyben a négy évszak egyik nagy rejtélye is megoldódik. Minden rajongó tudja, hogy Vilkó édesapja, Füttyös Tóbiás évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Nemcsak a lengék keresték hiába, hanem az olvasók is számos levéllel ostromolták a szerzőt, hogy kiderüljön, mi történt a híres őrzővel azon a végzetes bevetésen, amikor nem tért vissza Lengevárba. Most mindenre fény derül! Füttyös Vilkó híreket kap, amelyek alapján úgy tűnik: apukája Afrikába került, ahonnan nem tud hazatérni. A bátor lengefiú ezért útra kel immár saját hátasrigóján, legjobb barátja, Lile társaságában, hogy megkeresse Tóbiást Afrika ismeretlen vidékén.(F.)

Bendl Vera: Sanel Amerikába megy

Sanel, a legbátrabb galamblány utazni vágyik. Micsoda szerencse, hogy éppen világtalálkozóra készülnek a galambok! Rövid ideig tart a boldogság: a világtalálkozó nem túl messze, Jászberényben lesz. Hogy hogy kerül mégis Sanel Amerikába, a Szabadság-szobor tövébe? Olvassátok el!(F.)

 

 

 

 

 

 

Miklya Luzsányi Mónika: A kamasz király udvarában

A Vitéz János Gimnázium udvarán álló sokszáz éves platánfa gyökerei mélyre nyúlnak a földbe és messzire a múltba. Imi már ismeri a fa titkát, és hiába próbálja eltitkolni Zsófi elől, a lány nem tűr ellentmondást, így a fiúnak nincs más választása, vissza kell vinnie Zsófit a múltba. Így pillanatok alatt 1521-ben találják magukat, II. Lajos udvarában, 5 évvel a mohácsi csata előtt. Zsófiék minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy megakadályozzák a vereséget és a fiatal király halálát. De hiába az új, nagyhatalmú barátok és a királynő igyekezete. A történelmet nem lehet megváltoztatni.(F.)

 

 

Kolozsi László: Áram nélkül

Miután az ember sikeresen elpusztította a környezetét, hatalmas, sárga homokviharok söpörnek végig a Földön, és pár hónap alatt tönkreteszik a világ energiaellátását. Az elszabaduló káoszban megsemmisül a mai technológiai civilizáció, és a maradványai közt egy békés, iparosodás előtti társadalom épül fel. Beni egy idilli erdei faluban jár iskolába, ahol azt tanítják, hogy a Totális Áramszünet előtt rosszul viselkedett az emberiség, és az egyetlen helyes út a gépek nélküli. A különleges képességű kisfiút azonban rettentően érdekli a szokatlan szerkezetek titka. Csakhogy a mindent megmozgató energiaforrásra sokaknak fáj a foga… és az őrült hajsza során Beninek kell eldönteni, kivel osztja meg a tudását.(F.)

 

 

Dan Freedman: Kezdőrúgás

Jamie Johnson minden vágya, hogy iskolája, a Kingfield School legjobb focistája legyen, és egyszer profi játékosként kergesse a labdát. De a próbajáték korántsem úgy sikerül számára, ahogy eltervezte. Vajon van még visszaút? Vagy elszalasztotta a nagy esélyt? A hasonló című, népszerű tévésorozat kiindulópontjául szolgáló regénysorozat 1. kötete.(F.)

 

 

 

 

 

 

Pehelykönnyű ünnepek

A Pehelykönnyű ünnepek arról szól, amit a címe is ígér; a készülődésben segít, hogy olyanná tegyük az ünnepeinket, amilyennek mi szeretnénk. Ismert kortárs írók meséi, versei hangolnak a jeles napokra, Harmath Eszter nagyszerű, pompás receptjeivel, Lovász Andrea játékaival lesz ez a könyv valódi használati útmutató ünnepekhez. Advent, karácsony, szilveszter, farsang, húsvét, őszi ünnepek, születésnapok, vendégvárás, ajándékkészítés – csupa jeles nap, amire együtt készülhet az egész család!

 

„Az ünnepi illata és íze összetéveszthetetlen. Az a bizonyos illat, amitől magad előtt látod a szikrázó fát, aminek csak akkor és ott van helye a konyhában. Fűszerek, gyümölcsök, az elfújt gyertya illata. Minden eleven képeket idéz fel bennünk, és ezer színben festi meg a múlt, jelen és jövő ünnepeit.”

Harmath Eszter

 

"Hogy mi a legjobb az ünnepekben? Kétségtelenül a várakozás. A készülődés. Az elsuttogott kis titkok. Az öröm tehát, amivel érkezik.

Van hozzá használati utasítás is, hogyne. Ezt mondogatják folyamatosan mindenféle fórumok, csak nem nagyon szoktuk meghallani: egyik ünnep sem a tízfogásos vacsorától vagy a fogkefével csillogóra suvickolt lakástól lesz az igazi. Hanem csakis az egymásra szánt időtől, figyelemtől, a közös élményektől!"

Lovász Andrea (F.)

María Isabel Sánchez Vegara: Anne Frank

Ismerd meg kiemelkedő emberek – tudósok, művészek, újítók – életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték.

Anne Németországban született és élt szerető családjával. Amikor Hitler hatalomra került, Amszterdamba költöztek, és a II. világháború kitörése után az egész családnak bujkálnia kellett. Anne naplót vezetett, amelyben arról írt, hogy hisz az emberek jóságában, és reméli, hogy visszatér a béke. Naplója a háború után belopta magát az emberek szívébe, és ő lett a 20. század egyik leghíresebb naplóírója. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható Anne életéről.(F.)

Dela Kienle: Európa

Európa nem nagy földrész, de a változatos természeti tájak és a különféle emberi kultúrák rendkívül izgalmassá teszik. Az európai országok történelme szorosan összefonódik egymással. Az európaiak többsége hasonlóan gondolkodik a fontos dolgokról, az Európai Unió 27 tagországa együttműködik annak érdekében, hogy a közös európai értékeknek megfelelően jobb, egyszerűbb és biztonságosabb életet teremtsenek lakosaik számára.

Ebben a könyvben bemutatjuk földrészünket, az Európai Uniót és tagországait. Olvashatsz az EU történetéről és az intézményeiről, megtudhatod, mit jelentenek ezek a kifejezések: nyitott határok, közös piac, közös pénz, szolidaritás, környezet- és klímavédelem, EU-szkeptikusok.(F.)

Sandra Grimm: Vajon miért veszekszünk?

A könyvből megtudhatod, egyáltalán miért vitatkozunk és veszekedünk, hogyan kell szabályosan vitatkozni, hogy lehet megakadályozni a veszekedéseket, és ami még ennél is fontosabb: hogyan kell kibékülni.

Tudjuk, hogy veszekedni butaság, mégsem sikerül elkerülni: hébe-hóba biztos te is összeveszel a barátaiddal, civakodsz a testvéreiddel, vitatkozol a szüleiddel. Olykor a szüleid is összeszólalkoznak egymással vagy a szomszédokkal. Miért vitatkozunk és veszekedünk? Mi mindenen lehet összekapni? Mit érzünk, amikor veszekszünk? Hol a határ a veszekedésben? Hogyan közvetíthet valaki a vitázó felek között?

A könyvből megtudhatod, hogyan kell szabályosan vitatkozni, hogy lehet megakadályozni a veszekedéseket, és ami még ennél is fontosabb: hogyan kell kibékülni.(F.)

Kris Hirschmann: Kis erdőjárók kézikönyve

Vár téged az erdő!

Legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél, a természetet megismerni bármikor jó szórakozás. Kelj útra, és fedezd fel az erdőt! Mit látsz? Milyen hangokat hallasz? Milyen illatokat érzel? Ebből a könyvből alaposan megismerheted az erdő állat- és növényvilágát mind a négy évszakban.

A gyerekeknek szóló erdei kézikönyv célja arra bátorítani a kicsiket és nagyokat, hogy több időt töltsenek a szabadban, és sok érdekes ötletet kínál arra, hogy milyen kreatív tevékenységekkel lehet játszva tanulni, és megismerni a környezetünket. Nemcsak a terepen, de aztán otthon is folytatható a móka és az alkotás a kint gyűjtött anyagok felhasználásával.(F.)