Figyelem! Fontos felhívás!

2022. januári könyvajánló

An Leysen: A ​Vasorrú Bába

Egyszer volt, hol nem volt egyszer egy Olgi nevű kislány. Az édesapjával élt egy szép kis házikóban. Nagyon boldogok voltak együtt. Csakhogy Olgi apukája új asszonyt hozott a házhoz… aki kegyetlenül bánt a gyermekkel. A mostoha nővére, a Vasorrú Bába egy messzi, sötét erdőben élt, és még az új feleségnél is sokkal gonoszabb volt. A Vasorrú Bába igazi boszorkány volt! Azt is mesélték, hogy szerette a gyerekeket… megenni! Egyik nap a mostoha elküldte Olgit a Vasorrú Bábához. Mitévő legyen most?

A szláv – és a magyar – mesevilágban létező boszorkány, a Vasorrú Bába elevenedik meg ebben a mesében. An Leysen idézi meg a gonosz boszorkányról és a bátor, kedves kislányról szóló izgalmas mesét.

Ötévesnél idősebb gyerekek részére ajánlott. (F.)

 

3-5-8 ​perces jóéjt mesék

– Légyszi, még egy utolsót!

– Na jó, egy rövidet…

Ismerős ez a párbeszéd az esti elalvás előtt, ugye? Mert a gyerekek valamiért sosem álmosak. Nem kérik szépen, hogy hadd vegyék fel a pizsamát és hadd bújjanak már be a paplan alá. Az esti mesét, azt persze szeretik… a végtelenségig!

Hát hogyne szeretnék, amikor olyan jó elalvás előtt meghallgatni, hogyan telik Kurbli apó egy napja, min mérgelődik a huszadik bárány, mitől fél Lili esténként, és miért fekszik le Csupánkai Mimi teljesen magától minden este.

A legújabb antológiánkban 22 kortárs szerző meséiből választhattok: ha későn kerültök ágyba, 3 perceset, ha kicsit több időtök van, 5 vagy 8 perceset – ha rengeteg, akkor meg mindet egymás után! (F.)

 

Usch Luhn: A ​titkos cipészműhely (Lili és a varázscipők 1.)

Tina a költözés után másra sem vágyik, mint hogy befogadják: az új osztályába és az iskolai focicsapatba. Szerencsére megismerkedik Lilivel, aki varázscipőket készít, és Monsieur Archibalddal, az előkelő származású francia kis sárkánnyal, akik megígérik, hogy segítenek valóra váltani az álmát. Ám váratlanul felbukkan a rémisztő denevér-nő és titokzatos kémgömbje, és kiderül, hogy Lilire, a nagybátyjára és a cipészműhelyre komoly veszély leselkedik…

9 éves kortól ajánljuk

A varázscipők bátorságot öntenek beléd, önbizalmat adnak, és erőt. Ha segítségre van szükséged, előbb-utóbb biztosan te is rálelsz a titkos cipészműhelyre… Ne habozz! Lépj be! Hidd el, megéri!(F.)

 

M. Nyírő Mária: A ​varázsmag szövetsége

Füzes Dóri egy átlagos negyedik osztályos kislány. Legalábbis ezt hiszi magáról. Akarata ellenére egyik pillanatról a másikra egy varázslatos világban találja magát, ahol új barátokra lel. Velük együtt megannyi próba elé állítja a közös feladat, Varázsfölde megmentése. Dóri a különleges utazása végén pedig nemcsak emlékeket visz haza magával…

 

M. Nyirő Mária első kalandregénye nemcsak a gyerekeket kápráztatja el, hanem segítséget nyújt a szülőknek és a pedagógusoknak is, hogy a közös olvasást milyen beszélgetésekkel tudják még színesebbé, izgalmasabbá tenni. (F.)

 

 

Carlos Ruiz Zafón: Szeptemberi ​fények (A Köd trilógiája 3.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„A ​hatalmas alak lassan felemelkedett, a szárnyait is kitárta. Kissé vontatottan a talajra helyezte a lábát. Elindult, karmai mélyen felkarcolták a fából ácsolt padlózatot. A műhely most kékes fénybe borult, és az árny beszippantotta a fiú által imént eldobott, kialudt gyufából felszálló füstöt. Az angyal átlépte a gyufát, majd elindult a sötétségben; Ismaël és Irène lépteit követte.”

Az még csak hagyján, hogy ezernyi szobájában gépemberek százai járnak föl-alá, pörögnek, zakatolnak, táncolnak a mindenhova bekúszó köd szivárványszínű ragyogásában, vagy hogy az óriási villa játékkészítő tulajdonosának magányra ítélt feleségét senki nem láthatta már húsz esztendeje. Ám időnként sűrű feketeség szüremkedik ki az ablakok résein át, s ölt rémisztő alakot – hogy aztán újabb és újabb haláleset adjon okot a találgatásoknak: vajon milyen szörnyű titkot rejtenek az erdőn túli palota termei? Vagy egyenesen: miféle szörnyeteget?

Irène és Ismaël 1937 augusztusának végén a normandiai partvidék kék-öbölbeli idilljében, szerelmi egymásra találásuk hajnalán még csak nem is sejtik, miféle borzalmakat tartogat számukra a nyár utolsó teliholdjának éjszakája, amikor nyomozni kezdenek egy feltételezett gyilkosság tettese után, s behatolnak a zseniális játékgyáros-feltaláló labirintusszerű, árnyakkal teli birodalmába.(F.)

 

Libby Scott · Rebecca Westcott: Láttok ​engem? (Láttok engem? 1.)

Para dolgok listája hatodikból:

Barátok nélkül ülni az órákon

Új (viszketős) egyenruha

Rájönnek, hogy autista vagyok

Tally nem szégyelli autizmusát, hiszen bármennyire is megbonyolítja néhanapján az életét, lénye szerves része. Ám most első évét tölti a Kingswood Akadémián, és egyedül legjobb barátnője, Layla tud arról, hogy autizmussal él. Bár valamiért sokan érzik kényelmetlenül magukat Tally társaságában, Layla sosem volt ilyen… egészen mostanáig.

A hatodik osztály más, mint az eddigiek, és a lány úgy érzi, „normálisan” kell viselkednie. Ám mit jelent a normális? Miközben Tally valódi énjét rejtegeti, felmerül benne a kérdés: vajon tényleg annyira fontos és jó dolog a beilleszkedés?

A fiatal szerző, Libby Scott saját tapasztalatai által inspirált Láttok engem? őszinte és megindító történet arról, hogyan találjuk meg valódi helyünket a családban, az iskolában és a világban. (F.)

 

Nina Kenwood: Fejben ​jobban hangzott

„Tényleg senkit nem érdeklek? Nem érek annyit, mint mások? Mindenki a pattanásaimat nézi? Csak én érzem furának a testem, vagy más is annak látja? A többiek vajon miről beszélgetnek? Hogy néz ki belülről egy kapcsolat? Lesz-e valaha, aki olyannak fogad el és szeret, amilyen vagyok?” – ilyen kérdések kavarognak a tizenöt éves Natalie fejében, aki tényleg úgy érzi, hogy az élete romokban hever. Ráadásul a „normális” kamaszokkal ellentétben nem szeret bulizni, inni, zavarban van ismeretlenek társaságában, és még soha senkivel nem csókolózott. Aztán felbukkan az egyik legjobb barátja bátyja, Alex, aki valamiért nem akar lekopni Natalie-ról. A köztük lévő kapcsolat azonban nem egy szokásos love story lesz, hanem sokkal több: Natalie végre megtanulja, hogy bátran önmaga lehet. A regény elnyerte a Text Prize-díjat, és jelölték az Australian Independent Booksellers Indie Book Awardra is.(F.)

 

Serena Valentino: Szegény, ​mélabús lélek (Gonosztevők)

Sokan ​ismerik a tengeri királylány, Ariel históriáját, amelyben a főhős elveszíti, majd megtalálja a saját hangját. E történetet már sokan, sokféleképpen elmesélték. Ám a sellőlány mindegyik változatban többre vágyik, mint amit a saját világa adhat neki, édesapja pedig arra kényszerítené, hogy víz alatti birodalmának rabjaként élje az életét. Ariel lázadása során előbb a hangja, majd kis híján a lelke is odavész, ám végül győzedelmeskedik a jó, a kis hableány pedig büszkén vállalja a változást.

Ez azonban csak a történet egyik fele. Mi a helyzet Ariel ősellenségével; Ursulával, a tengeri boszorkánnyal? Vajon hogy lett belőle ilyen megvetett, gonosz, gyűlölködő teremtmény? Többen próbáltak már ennek a végére járni. E könyv is elmesél egy lehetőséget, hogy mi történhetett a tenger boszorkányával, s hogy vált belőle végül egy kitaszított, szegény, mélabús lélek.

SERENA VALENTINO nagy sikerű képregényalbumaiban és illusztrált történeteiben már hosszú évek óta sikerrel ötvözi az ősi mítoszokat a fortélyos hősökkel. A Szegény, mélabús lélek méltó befejezése legújabb trilógiájának, melynek első része a Ki a legszebb, folytatása pedig a Herceg vagy szörnyeteg.(F.)

 

María Isabel Sánchez Vegara: Albert ​Einstein

Ismerd meg kiemelkedő emberek – tudósok, művészek, újítók – életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték.

A kis Albert nem sokat beszélt, de annál többet gondolkodott. Eleinte nehezen illeszkedett be az iskolában, de aztán megszerette a fizikát és a matematikát, és már kamaszkorában megírta első tudományos értekezését. Egész pályafutása alatt a tér és az idő viszonyát kutatta, és ezzel számos 21. századi technológia alapját fektette le. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható az életéről. (F.)

 

Karin Kerber: Bori ​szakácskönyve

Főzz együtt Borival! Minden gyerek szereti a palacsintát, pizzát, spagettit és ezzel Bori sincs másként! Most összegyűjtötte a kedvenc receptjeit, hogy már a legkisebbek is élvezhessék a közös főzés örömét. Hiszen nincs is jobb annál, mint amikor az ember reszel, keverget, gyúr, és végeredményként a saját főztjét kóstolhatja! 70 egyszerű recept – az egészséges reggelitől a gyors ebéden át egészen a különleges partifalatokig.

Minden recepthez találsz színes fotót, egyes ételeknél Bori lépésről lépésre bemutatja a főzés folyamatait. Variációkat, tippeket és vicces játékötleteket is találsz a receptek között. (F.)

 

Alexandra Rigos: Méhek ​és darazsak

A népszerű Mi MICSODA sorozatunk újabb kötettel bővül.

A méhcsaládban több ezer méh él és dolgozik egyetlen jól működő szervezetként. A fáradhatatlan kis munkásoknak sokkal többet köszönhetünk, mint a finom, édes méz – bár az

sem utolsó. Ismerd meg a méhek építészetét és a poszméhek családi életét!

-Tudtad, hogy egy kilogramm méz előállításához a méheknek akár ötmillió virágot meg kell látogatniuk?

-Nem minden darázs a fagyidra vadászik. Vannak növényevők, trükkös élősködők és szorgos kártevőpusztítók is.(F.)

 

David Ballheimer: Futball-legendák ​2022

A Futball-legendák 2022 című könyvben megtalálható minden fontos adat és információ a futballvilág több mint száz jelenlegi sztárjáról.

Hasonlítsd össze statisztikáikat és döntsd el, hogy szerinted is legendának számítanak-e 2022-ben!

A tartalomból:

A világ legjobb csatárainak, középpályásainak, védőinek, kapusainak és edzőinek bemutatása

A világ első számú sportadat-szolgáltatója, az Opta Sports részletes statisztikái

Látványos hőtérképekkel, amelyek megmutatják, merre mozognak a játékosok a pályán (F.)