Figyelem! Fontos felhívás!

2021 augusztusi Könyvajánló

Ana Serna Vara: A varázsnyakék (Hercegnőképző 1.)

A világ egyik legjobb svájci iskolájába új tanulók érkeznek: a világ minden tájáról származó hercegnők népesítik be a Davos melletti palota termeit. A lányokra sok kellemes és kellemetlen meglepetés is vár a tanév során, hiszen különböző kultúrákból érkeztek, így össze kell csiszolódniuk ahhoz, hogy együtt tudjanak működni. Vajon hogyan birkózik meg a feladattal Agalia, Hanszini, Ven, Iphigeneia, Killari, Melody és Zina? Kiderül a Hercegnőképző első kötetéből! (F.)

 

 

 

 

M. Kácsor Zoltán: A Százfok-öböl réme (Zabaszauruszok 5.)

A három jó barát, Rilex, Kunyi és Barmol CSÚF CSAPDÁBA esnek a Végtelen-síkságon. A szabadulásuk egyedül Kunyin múlik, mint ahogyan az is, eljutnak-e végül a bölcsek falujába, VALAMIDERENGBE.

…A FÖRTELMES DRAGALÁD eközben rajtaüt Gyíktaréjon, Leiszút Feliszút és barátai csak egy TITKOS JÓAKARÓNAK köszönhetik, hogy az utolsó pillanatban megmenekülnek.

De vajon elérik a céljukat, és le tudják csendesíteni a Csendetlen-óceánt? Egy biztos: a JÓSLAT szerint a világot csak a JÓSZÍVŰ ÉNEKES TOLVAJ mentheti meg!

A gyerekek és a szülők körében is nagy népszerűségnek örvendő Zabaszauroszok 5. kötetét már népes rajongótábor várja, és szerencsére ezúttal sem kell csalódniuk. Kunyi pimaszabb, Rilex pedig bölcsebb, mint valaha ̶ ész mi tagadász, Leiszút Feliszút isz hossza a szokászos formáját. Szőt! A történet ezúttal is bővelkedik izgalmas kalandokban, váratlan fordulatokban, ráadásul előbukkan benne néhány soha nem látott fura teremtmény is. (F.)

 

Bendl Vera: A galamb, aki megette az időgyurmát

Józsi átlagos galamb egy apró jellegzetességgel: imádja a körözöttet. Mivel az időgyurma körözöttből készül, Józsi véletlenül csippant abból is. Elképesztő, váratlan következményei lesznek a csippantásnak, annyira, hogy Józsi egy egész életre elegendő kalandot él át rövid idő alatt. Tartsatok vele, és meglátjátok!

A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-sorozatot építünk.

A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak, öt különböző nehézségi szinten, melyek közül az első NAGYBETŰS kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. (F.)

 

Charlotte Habersack: Tüzes! (Ne nyisd ki 4.)

„Ne nyisd ki!” – olvasható a Nemóhoz került titokzatos küldeményen. Nemo természetesen kinyitja a csomagot…

Nemónak van egy terve: csapdát állít a csomag küldőjének! Tulajdonképpen egész jó terv, csak sajnos valami félrecsúszik. Nemo, Oda és Fred ezután három problémával kénytelen szembenézni:

1. Drago sárkány életre kel.

2. A köpetének meglepő mellékhatásai vannak.

3. Az egyetlen, aki Dragót visszaváltoztathatná plüssállattá, a világ másik végén van.

Úgyhogy Nemo újabb tervet készít. Tulajdonképpen egész jó terv… (F.)

 

Tamzin Merchant: A Kalaposok

Kordélia a legifjabb Kalapos. Családjának tagjai nemzedékek óta varázserejű fejfedők készítésével foglalkoznak. Akárcsak a Csizmadiák vagy a Kesztyűkészítők, ők is a Királyi Öltözék Mestereinek leszármazottai, akik munkájuk során mágikus összetevőket használnak és az alkímiában is járatosak. Jelmondatuk non nocere, azaz: ne árts! Amikor Kordélia meghallja, hogy apja, Proszperó kapitány a hajójával együtt a tengerbe veszett, nem akar hinni a fülének, és elhatározza, hogy felkutatja őt, akárhol is legyen. Nyomozása során olyan titokra derül fény, amire álmában sem gondolt volna. Úgy tűnik, hogy valaki a Mesterek közül arra használja a varázserejét, hogy háborút szítson… Kordélia talán kiderítheti, ki az, és miért vetemedett ilyen gaztettre. (F.)

 

Miklya Luzsányi Mónika: Bibliai szuperhősök

 

Ki volt a régi idők Supermanje? Milyen csodákat vitt véghez az ókori X-Men? Miért lehet szupermenő, ha valaki balkezes? Milyenek voltak az egykori harcos asszonyok?

A Bibliai szuperhősök különleges képességekkel megáldott ószövetségi szereplők életútjának sorsfordító pillanatait mutatja be rövid, fordulatos jelenetekben. A manapság reneszánszukat élő szuperhősök és az ókori jelességek közti párhuzamba vonásának célja, hogy felkeltse a mai kiskamaszok figyelmét a bibliai személyek iránt, akiknek bátorsága, igazságérzete és hite mindannyiunk számára követendő példa lehet. (F.)

 

Annika Harper: Mit tud Cara Winter? (Cornwall College 3.)

Miközben a Csillám Csajok a legújabb körömlakktrendeken vitatkoznak az angliai suliban, Cara Winter nem nyughat. Legjobb barátja, a szívdöglesztő Moritz, bűnözők karmai közé kerül, és csak ő segíthet rajta. Nem is sejti, milyen események közepébe csöppent, és hogy gyökeresen megváltozik az élete… (F.)

 

 

 

 

 

 

Wéber Anikó: Örökszerda

Ébredtél már úgy, hogy azt érezted, minden ugyanolyan, mint előző reggel? Felkelés, reggeli, iskola – mintha az egyhangú napok során megállt volna az idő?

Dáviddal pontosan ez történik. Szerinte csütörtök van. Az anyukája szerint szerda. Majd megismétlődik az előző napja. És megint. És megint. Ráadásul mintha senki más nem venné észre, hogy az örökszerdában ragadtak!

A fiú kétségbeesetten nyomozni kezd: vajon miért történik ez az egész? Rékával, a szomszéd lánnyal hamarosan egy bűnügy kellős közepébe csöppennek, ahol mindenki gyanúsított, akivel találkoztak ezen a bizonyos szerdán – és senkiről sem tudni, hogy igazat mond vagy titkol valamit… (F.)

 

Peter Nieländer: Hogyan közlekedj a városban

Képeskönyvünk titkos ablakait kihajtva rengeteg meglepetésben lesz részük a mindenre kíváncsi apróságoknak. (F.)

 

 

 

 

 

 

 

Tittel Kinga: Kilátók és miniszobrok

Tudod-e, hogyan jelezték régen a toronyőrök, ha a városban tűz ütött ki? Miért Normafa a Normafa? Vajon ki lehetett a híres angyalszobrász, aki vasárnaponként habos kakaóval vendégelte meg a környékbeli gyerekeket?

Tittel Kinga Mesélő Zsebkönyvek sorozatának harmadik kötete különleges utazást ígér – szó szerint a magasba repít. Ezúttal kilátókból és tornyokból tekinthetünk le fővárosunkra, miközben templomokba térünk be.

Mindazt pedig, ami odaföntről nézve rejtve maradna – az izgalmas, apró, emberi részleteket – a híres gerillaszobrász, Kolodko Mihály miniszobrai révén tárja elénk a szerző. (F.)

 

Gabriella Santini: 20 rendkívüli feltaláló, aki megváltoztatta a világot

Vajon miért dönt úgy valaki, hogy egész életét egyetlen találmánynak szenteli? Ez a késztetés minden bizonnyal belülről jön, a többi ember szeretetéből és elhivatottságból fakad, legyen szó akár egy gyógyszerről, közlekedésről, világításról vagy éppen az internetről. (F.)

 

 

 

Mike Barfield: Ilyen az élet!

Eső erdők, sivatagok, erdők, tengerek, síkságok és hegyek – TUDTAD, hogy az Élet mindenhol jelen van a Földön? Még otthon, sőt a testünkben is számtalan élőlény található! Keressük meg az élet nyomait, és tárjuk fel bolygónk élővilágának hihetetlen sokféleségét!

LENYŰGÖZŐ TÉNYEKET olvashatsz környezetünk csodálatos élőlényeiről.

Vicces KÉPREGÉNYEKBŐL ismerheted meg az élőlények világát kutató tudósokat.

Otthoni KÍSÉRLETEK során tapasztalhatod meg, hogyan születik az élet!

Csatlakozz SHERLOCK OHMS-hoz, a tudományos zsenihez, aki feltárja előtted az élőlények titkait! (F.)