Figyelem! Fontos felhívás!

Író-olvasó találkozó Turbuly Lilla irónővel

 Író-olvasó találkozó Turbuly Lilla irónővel

Február 13-án délután a Deák Ferenc Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárának meghívott vendége Turbuly Lilla írónő volt. Bár ez így nem fedi a valóságot, hiszen verseket is ír a regények mellett, illetve kritikákat is színházról, könyvekről. A felnőtt olvasószolgálat olvasóterme zsúfolásig megtelt, rengetegen voltak kíváncsiak az írónőre. Az Ady iskolából egy harmadikos és egy negyedikes osztály tanulói jöttek el a találkozóra, de szép számmal képviseltették magukat a Cimbora-klubunk tagjai is. Meglepetésünkre jó pár felnőtt is érkezett, s ugyanolyan érdeklődést mutattak, mint a gyerkőcök.
         Az író-olvasó találkozó fő témáját a „Kosársuli” című ifjúsági regény adta, amely a „Pöttyös könyvek” sorozatban jelent meg 2011-ben. Ez a könyv most különösen nagy szerepet játszott a közelmúltban a gyerekek körében, ugyanis ez volt az Irodalmi kalandozások című levelezős játékunk első fordulójának, valamint a Cimborák "első közös olvasmánya" is; ehhez a kötethez kapcsolódtak az írásos feladatlap kérdései.
Az író-olvasó találkozót dr. Gyenes Imre kollégánk vezette, irányította nagyon tudatosan, minden részletkérdésre kiterjedően beszélgetett Turbuly Lillával. Először a Kosársuli keletkezéséről körülményeiről hangzottak el a kérdések, majd következett a a "klasszikus" kérdés: Mikor és hogyan alkot Turbuly Lilla?
 A gyerekek mindenre kíváncsiak votlak, az írőnő pedig részletesen elmesélte napjai történetét, majd Titkosírás című  kötetéből olvasott fel verseket, melyek a svéd gyermekversek stílusában születtek.
       A találkozó résztvevői a Kosársuli folytatására biztatták Turbuly Lillát, ezzel kapcsolatban maga az írónő kért és kapott  ötleteket a gyerekektől. Érdekes és tanulságos volt betekinteni a az írónő alkotásainak műhlytitkaiba. A találkozó végén dedikálásra és egyéni beszélgetésekre is volt lehetőség.

címkék: