Szent Márton a legnépszerűbb középkori szent. A krónikák szerint e nap a fizetés, tisztújítás, jobbágytartozás lerovásának napja volt. Az erdélyi pásztorok e napon kérték járandóságukat.
A pásztorok sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte, s tavasszal az állatok kihajtására használta.
A legenda úgy tartja, Szent Márton alázatból ki akart térni püspökké választása elől, a ludak óljába rejtőzött, de azok gágogásukkal elárulták. Innen a "Márton lúdja" elnevezés.
Ilyenkor vágták le a tömött libákat, s úgy tartották: "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik."
Márton az új bor bírája, tartja a hiedelem, azaz ilyenkor már iható az új bor.
A Márton napi időjárásból következtettek a télre:
"Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható."
Sokfelé azt tartják, hogy a Márton napi idő a márciusi hónap időjárását is mutatja.
A Márton napi lakomán elfogyasztott lúd csontjából is időjárásra következtettek: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros.
Ez a nap dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert a jószág pusztulását okozta volna. Sokfelé rendeztek Márton napi bálokat, vásárokat.