A július az aratás hónapja. Az aratás betakarításának sikerességét számos népszokás jellemzi.
Az aratást kalapemeléssel, imádsággal, fohászkodással kezdték. A munkálatokhoz szükséges eszközöket a templomkertben összegyűjtötték, ahol a pap megszentelte, majd az aratók a búzatábla szélén letérdeltek, keresztet vetettek, s elkezdődött az aratás.
Az első és az utolsó learatott búzaszálaknak nagy jelentőséget tartottak, ha az elsőből készített kévéből ettek a baromfik, akkor attól egészségesek és termékeny lettek, ha pedig az arató a derekára kötötte, elűzte a fájdalmát, az utolsó kévéből aratókoszorút készítettek, amit a gazdának adtak váltság fejében, amit ő a mestergerendára akasztott (ebből a koszorúból kimorzsolt szemeket a vetendők közé keverték tavasszal, hogy jó termés legyen), jelezve a munka végeztét.
Az aratókat elsőként meglátogató gazdát a learatott gabona szalmájával megkötözték, aki borral és pénzzel kiválthatta magát.
A legtöbb aratási szokás az aratás végéhez kapcsolódott. Egy talpalatnyi gabonát meghagytak aratatlanul, hogy jövőre is jó termésük legyen, és hogy jusson az ég madarainak is.
Aratási ünnepségeket is rendeztek, ahol az aratók aratással és búzával kapcsolatos dalokat énekeltek:
„Arass rózsám, arass, megadom a garast.
Ha én meg nem adom, megadja galambom."