Szent Iván napja, az év leghosszabb napja közelében van, az év legrövidebb éjszakája az északi féltekén. Ez a nap a nyári napforduló ünnepe.  Ehhez a naphoz kötődik a tűzugrás szokása: nagy tüzet kell rakni, s azt átugrani. Ettől elmúlik a szomorúságunk. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ártalmaitól. Elősegíti a jó termést.

A tűzugrásnak, amely egy másik elmaradhatatlan eseménye ennek a napnak, egészségmegőrző és szerelemvarázsló célja is volt.
A legények átviszik a lányt a tűzön, megtisztulnak, s ha egybekelnek termékenyek lesznek. Sok helyen almát dobnak a tűzbe, ez megvéd a csecsemőhaláltól.
A tűz átugrásához kötődő szertartás szerint a lányok háromszor körbejárták, vízzel megszentelték a tűzrevalót. A szokás lényeges része a szerelemvarázslás. A tűz átugrása közben párosító és kiházasító dalokat énekeltek.

William Shakespeare: A Szent-Iván-éji álom című tündérmeséjében csodálatos líraisággal mutatja be a szerelem, az álmok és a képzelet iránti vágyat.