Október első vasárnapja, az Állatok Világnapja

Az 1181-ben született Ferenc édesapja dúsgazdag posztókereskedő volt. 1206-ban elutasítva az összes földi javakat, megalapította a „kis testvérek” rendet (későbbi nevén ferences rendet), és minden állatot a barátjának tekintett. Assisi Szent Ferenc a hagyomány szerint értette az állatok nyelvét, és beszélt velük, de minden más élőlényt is védett, óvott. 1226. október 4-én hunyt el, és 1228-ban avatták szentté.
Magyarországon 1991 óta rendezik meg halálának évfordulóján az állatok világnapját. Ez alkalomból állatvédők tiltakoznak szerte a világban, és különféle családi programokat, vetélkedőket, nyílt napokat, felvonulásokat rendeznek, és kampányokon hívják fel a figyelmet az állatvédelem aktuális kérdéseire.

Az Állatok Világnapját Magyarországon 1991-től tartják. Az állatvédők és állatbarátok felvonulásokat, közös programokat szoktak szervezni ezen a napon. Magyarországon a legnagyobb megmozdulás az immáron hagyománynak számító budapesti felvonulás: reggel 10 órakor indulnak az állatbarátok a Bazilika elől a Hősök terére. Ilyenkor ki-ki magával viszi kedvenc állatkáját. Ráadásul a Fővárosi Állatkert és a Budakeszi Vadaspark ingyenes belépést biztosít a felvonulók számára ezen a napon. Csak a kedvencedet kell addig lerakni valahol, hiszen az Állatkertbe állatot bevinni tilos!

Állatos viccesJ:   - Te kergeted a macskát?
                             - Tekergeti a rossznyavalya. Csak meg akarom fogni!

www.haziallat.hu

címkék: