Mikulás, Miklós napja

Miklós kis-ázsiai szent püspök volt a IV. században, aki a legenda szerint örökségét szétosztotta a szegények között.
A néphitben Miklós napjához időjóslás kapcsolódik. A baranyaiak szerint e nap megmutatja, milyen idő várható karácsonykor. Miklós napjához régen is hozzá tartozott a falvakban a mikulásozás. Beöltözött emberek járták a falut krampuszokkal, és ajándékokat osztottak.

Ugye te is hallottál már Lappföldről? Hát persze, hiszen minden gyermek tudja, ki lakik ott! Na ki? Hogy mondod? A Mikulás? Na ugye! Tudtam én, hogy Te sem vagy kivétel, igazi Mikulás-rajongóval van dolgom, nem kétséges! Azonban talán tudok egy-két új dolgot mondani, amit még Te sem hallottál!

Tudod például, hogy milyen alakja van a hegynek, melyben a Mikulás lakik? Nem?! Akkor jól figyelj! 

Egyszer régen, 1927-ben egy bizonyos Márkus bácsi járt Londonban, aki dobbal, síppal csődítette össze a tömeget a város legnagyobb terére, ahol végre sok-sok találgatás után eloszlatott minden félreértést. Bejelentette ugyanis, hogy bizton állíthatja: a Mikulás Lappföldön, Korvatunturiban lakik.

Állítólag ott található a Fül-hegy, mely nem véletlenül kapta eme szokatlan nevet, ugyanis formája egészen olyan, mint egy hatalmas nyuszifül! És hogy mire jó ez? Természetesen Mikulás bácsi ezen keresztül hallgatja egész éven át, hogy ti, gyerekek jók vagytok-e vagy sem. Aki rossz, az nem érdemel ajándékot, hiszen tudod!

Ennek a nyuszifülnek a belsejében szupertitkosan, a világtól elzártan működik egy gyár, mely csak úgy ontja magából a játékokat. Hát nem fantasztikus? Te is meglátogatnád, ugye? Sajnos el kell keserítselek... A Mikulás titokzatos feleségével él itt, akit még emberi szem talán sose láthatott, de itt élnek még rajtuk kívül a skandináv népmesék legendás alakjai is. Talán hallottál is már róluk: ők a szorgos manók, akik a gyárat működtetik, na és persze a rénszarvasok. És bizony, itt minden annyira nagy titokban zajlik, hogy halandó ember oda a lábát be nem teheti.

Még Márkus bácsi sem tudná megmondani, hogy miért pont Lappföldre esett a Mikulás választása, de az biztos, hogy hosszas keresgélés után akadt rá, és első látásra megszerette. Az év nagy részében itt lakik, csak néha teszi át székhelyét a titkos nyári szálláshelyére. A közeli Savukoski település lakói, a rászorultak és a beteg állatok segítőjeként tisztelik ezt a kedves embert, akivel a következő megállapodást kötötték: a látogatók csak a szomszédos Korvatunturinmurusta tetejéről csodálhatják meg a Fül-hegy érdekes alakját, ennél közelebb nem mehetnek.

Ugye, benned is felmerül a kérdés, ha mindez tényleg így van,  és senki nem láthatja közelről a szupertitkos játékgyárat, akkor vajon ez a Márkus bácsi honnan tudhatta mindezt? Nos, ezen már mi is sokat gondolkodtunk, és azt hiszem, megtaláltuk a megoldást.

Márkus bácsi a titokzatos télapó. A jótevő látogatása 1985 óta egyre rendszeresebb, így végül Napapiirit Mikulás-faluvá avatták, és berendezték a nagyszakállú irodáját és postahivatalát is. Ide várják a gyerekek leveleit, kéréseit, és persze a látogatókat egész esztendőben.

címkék: